AZ ALAP- ÉS PINCEÉPÍTÉS
Az engedélyek beszerzése után megkezdődhet az alapozás, illetve pince építése. A megfelelően elkészített fogadószint a ház rendkívül fontos része. Ennek megvalósításában sem hagyjuk Önt magára. Az alap vagy pince elkészítéséhez a BIEN ZENKER kontúr- és átlós méreteket tartalmazó tervet biztosít. Javasoljuk viszont, hogy a tervezés megkezdése előtt végeztessenek talajmechanikai vizsgálatot. A fogadószint elkészítése saját kivitelezésben vagy hozzáértő építési vállalkozó megbízásával is lehetséges. A BIEN ZENKER is rendelkezik olyan szerződött partnerrel, aki alap-, illetve pincekészítésre specializálódott. Közreműködése esetén e munkafázis is cégünk irányításával, műszaki vezetésével történik.GYÁRTÁS
HÁZÁLLÍTÁS
A gyári munkálatok befejezését követően felgyorsulnak az események. A házállítás reggelén megérkezik a kamion, a daru, illetve a szakértő szerelőbrigád az építkezés helyszínére, és kezdetét veszi a BIEN ZENKER készház összeszerelése. Ez az építkezés leglátványosabb része, mert reggel 7 órakor még csak egy üres fogadószint látható, délután pedig már állnak a könnyűszerkezetes ház falai, és elkezdődik a tetőszerkezet összeszerelése is.
KÜLSŐ-BELSŐ MUNKÁLATOK
A házállítás után következnek a gyakran egymással párhuzamosan zajló külső-belső munkálatok. A tetőszerkezet összeszerelését a tetőszigetelés, az ereszdeszkázat és ereszcsatorna elkészítése, a cserepezés, a vékonyvakolat és színvakolat felhelyezése követi. A külső történések mellett az épületen belül folynak az aljzatszigetelés, a glettelés, a gépészet munkálatai, majd befejezésként a burkolás és festés. Alig telik el 9 - 11 hét, és építtetőnk már birtokba is veheti új otthonát.
NYÍLT NAPOK
Az építkezések helyszínén cégünk rendszeresen tart nyílt napokat. A rendezvény keretében az építkezés előtt álló érdeklődő ügyfelek betekintést kaphatnak az általunk képviselt minőségi készházas építkezés menetébe, láthatják technológiánkat, a falak összeillesztését, rögzítését és a szerelvények elhelyezésének technikai megoldását.
KÖVETKEZŐ NYÍLT NAP
|
Helye:
|
Ideje:
|
| Tata, Balogh F. utca | 2009. október 31. szombat |
|
Bük, Forrás utca 22. (Vas megye)
|
2009. október 03. szombat
|
|
Budapest, III. ker. Domoszló útja 31.
|
2009. augusztus 29. szombat
|
|
Szeged, Gerle utca 91.
|
2009. június 27. szombat
|
|
Dunabogdány, Erzsétes Királyné útja 76.
|
2009. június 20. szombat
|
ELŐNYÖK
Cégünk felmérése szerint építkezés előtt álló ügyfeleink a kiváló minőségen túl a rövid kivitelezési időt, a kalkulálható költségeket, a technológiára jellemző energiatakarékosságot, a tervezéstől a beköltözésig terjedő teljes körű szolgáltatást és a hosszú garanciális időt részesítik előnyben.
KÉSZHÁZÉPÍTÉS MENETE

